Felvételi követelmények

A doktori képzésre vonatkozó szabályokat (és ezen belül a felvételi eljárást) a Debreceni Egyetem Doktori Szabályzata (http://www.math.unideb.hu/tdt/ (Letölthető dokumentumok) ), valamint a doktori iskola Szervezeti és Működési Szabályzata (SzMSz) tartalmazza.

Az iskola elvileg bármilyen nemzetiségű hallgatók számára nyitott, azzal a megkötéssel, hogy az oktatás csak magyar és/vagy angol nyelven folyik. Az iskolában a jelöltek főállásuk megtartása mellett is részt vehetnek.

 

Kivonat a DE Doktori szabályzatból
(IV. FEJEZET,  A doktori képzés,  5.§ Felvétel a szervezett doktori képzésre)


(4) Szervezett doktori képzésre jelentkezhetnek azok a magyar és külföldi állampolgárok, akik hazai vagy külföldi egyetemen mesterképzésben szerzett fokozatot és szakképzettséget tanúsító oklevéllel vagy azzal egyenértékű egyetemi szintű végzettséget és szakképzettséget tanúsító oklevéllel rendelkeznek, vagy azt a felvétel évében megszerzik.
A jelentkezőnek rendelkeznie kell minimum egy, államilag elismert, legalább középfokú (az Európa Tanács Közös Európai Referenciakeret B2 szintjének megfelelő), komplex (szóbeli és írásbeli készséget is igazoló, korábban „C” típusú) vagy azzal egyenértékű honosított nyelvvizsgával az adott tudományterület műveléséhez szükséges nyelvből.  A tudományterületi doktori tanácsok határozzák meg, hogy mely nyelv(ek)ből szerzett nyelvvizsga fogadható el.
Amennyiben a jelentkező magyar állampolgár és nem a DE hallgatója vagy alkalmazottja, a jelentkezési laphoz mellékelnie kell 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványát. Külföldi állampolgárok az erkölcsi bizonyítványt helyettesíthetik büntetlen előéletükre vonatkozó nyilatkozatukkal. A felvételi eljárás pontozási rendszerét a szabályzat 3. számú melléklete tartalmazza. A jelentkezés és a felvételi eljárás további feltételeit és részleteit a tudományterületi doktori tanácsok határozzák meg.
 (Az illetékes Doktori Iskolák írásban szabályozzák a felvételi eljárásban elfogadható nyelvek körét. Ezt a saját szabályzatukban/képzési tervükben fektessék le, és tegyék nyilvánossá)
(5) A felvételi döntést a tudományterületi doktori tanácsok hozzák meg július 15-ig, keresztféléves képzés esetén január 15-ig.
A felvétel meghatározott doktori iskolába szól, és megnevezi a témavezetőt is. A felvételi döntésekről a tudományterületi doktori tanácsok elnökei tájékoztatják az EDHT-t.


A Debreceni Egyetem Doktori felvételi tájékoztatója elérhető az egyetemi portálon a "Tudomány / Doktori képzés / Letölthető dokumentumok" menüpontban, vagy közvetlenül a https://unideb.hu/hu/node/345 oldalon az Egyéb dokumentumok között.


Kapcsolódó tartalom: Felvételi eljárásrend

Frissítés dátuma: 2019.04.17.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ